XI

A többiek, főleg Parker és Lilly, elég ijedtek volt, most hogy megegyeztek abban, hogy Carpenter valamiféle játékot játszott velük. Lilly megragadta Thea bizonytalan kapcsolatát a templomhoz, és azt hajtogatta, kérdezzen rá azonnal az anyjánál. Thea megjegyzése, hogy nem volt biztos benne, hogy volt-e egyáltalán kapcsolat, nem sokat változtatott mindezen. Megértette Lilly vehemenciáját; Thea feltételezte, ha megölnék a férfit, akit szeret, ő is minden nyomon elindulna, akármilyen halvány legyen is, ha lett volna esély a megtorlásra.

Thea beleegyezett, hogy tovább gondolkodik a kapcsolaton, és ha úgy érezné érdemes, akkor beszél majd róla az anyjával. Addig is úgy érezte, hogy a legjobb az lenne, ha mindannyian átgondolnák, amit megbeszéltek, hátha előjön még valamilyen részlet. Amikor mindannyian átrágták magukat az információkon, amelyeket Jake eléjük tárt, elkezdhetik majd tervezni a következő lépésüket.

A hétfő este hátralevő részét a California Clipperben töltötte a North Californián, átgondolva az elmúlt hetek eseményeit, és az előttük álló feladaton rágódva. A régi tilalomkori szeszmérőt átalakították egy nagy, modern hellyé, sok különféle élő előadással. Thea úgy találta, jó hely a gondolkodásra és lazításra.

Megpróbálta átgondolni Jake kivonatát a Sforzákról és a templomról, de a gondolatai vissza-visszatértek az anyjához. Nem tagadhatta, hogy volt valamiféle kapcsolat a családja és a templom között. Vagy az is lehetett, hogy nem is ez volt a helyzet. Lehet, hogy a kapocs kulturális volt, egyiptomi, és nem az Ehnaton templomához kötődött. Thea nem tudta megmondani, de minél többet gondolkodott rajta, annál biztosabb volt benne, hogy az ösztönei nem tévedtek. Ami azt jelentette, hogy szembesülnie kell az anyjával, ha válaszokat akar.

Ez újabb nehézségeket vetített előre. A kapcsolatuk legalább annyira épült titkokra, mint szeretetre. Régen megszokta már az ellentmondást – Egyiptom és Iszlám szülötte volt, aki nyugati gondolkodásmódban és kultúrában nőtt fel –, és kényelmesen anyja lábaihoz helyezte a szemrehányást a kusza kulturális háttere miatt. Ezzel megoldottnak tekintette az ügyet, és tovább élte az életét, de tudta, hogy nem ez volt az igazság. Newa megpróbálta megmutatni neki az örökségük gazdagságát, de ezek a próbálkozások suták voltak, az anyja legalább annyira ideges volt, hogy megpróbálta, mint Thea, hogy kitették ennek. Ezért úgy kezdte érezni, hogy a származása valamilyen bűnös titok volt. Hogy egy szerencsétlen körülmény volt, amin kemény munkával és kitartással túltehette magát, mintha valami beszédhiba lett volna.

Ahogy anyját faggatja a templom ügyben, ki tudja, milyen csúnya titkok kerülnek még elő, vagy milyen hatással lesz a dolog a kapcsolatukra. Thea vidámság nélkül elmosolyodott. Nem mintha eleve a világ legegészségesebb kapcsolata lett volna az övék. De legalább, ha más nem is, kényelmes volt, megszokott; valami biztos. És mindezt félredobja egy előbukkant emlékfoszlány miatt? Finoman szólva is meggondolatlan és eltévelyedett ötletnek tűnt.

De minden az ösztönhöz tért vissza. Biztos volt benne, hogy járt már azon a helyen, vagy egy nagyon hasonlón. Biztos volt benne, hogy volt valamilyen kapcsolat a családjához. És az egyetlen személy, aki válaszokkal szolgálhat neki, Newa Ghandour.

Végül hazavonszolta magát többórányi helyben járás után, és látta, hogy Margie nincs otthon. Thea feltételezte, hogy a barátnője a szüleinél alhatott. Talán így volt a legjobb; Thea biztos nem volt olyan hangulatban, hogy mély beszélgetést folytasson bárkivel. Ironikus, ha figyelembe vesszük, hogy pont másnapra tervezett egyet az anyjával.

☥ ☥ ☥

Thea nem sokkal kedd napnyugta után állt az anyja háza előtt. A Michigan-tó felől érkező szél beletépett, mintha fel akarná tuszkolni a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőkön. Nem szívesen ment, az a gondolat, hogy halálra fagy a tóparton csak kicsit volt kevésbé vonzó, mint amit eltervezett. Nem kerülheted ki, szóval szedd össze magad, és vágj bele. Insha’ Allah, ahogy anya mondaná.

Newa meglepődött, amikor meglátta, főleg ilyen röviddel a múlt heti látogatása után, amikor a kórházból kiengedték. Annak ellenére, hogy alig néhány kilométerre laktak egymástól, a két nő nagyon kevés időt töltött együtt. Theának nem voltak idegei ahhoz, hogy rögtön faggatni kezdje az anyját, úgyhogy ott maradt a tradicionális mezze és kebab vacsorára rizspuding desszerttel. Az étel jó volt, de a vacsora kényelmetlen. Thea ideges volt, és a nyugtalansága átragadt az anyjára is, akit amúgy sem hagyott nyugodni hirtelen látogatása. Utána a kávé mellett ülve Thea úgy döntött, eljött az idő.

– A vacsora nagyon finom volt, anya – kezdte. – Sajnálom, hogy nem jövök gyakrabban.

– Mindig szívesen látlak – mondta Newa, idegesen arrébb csúsztatva a csészéjét az alátéten.

– Köszönöm. – Ha udvarias marad, rámegy az egész éjszakája. Thea mély lélegzetet vett, és belevágott. Nem tudott anyja szemébe nézni, ezért a tűzhelyre meredt. – Kíváncsi vagyok valamire. Mit tudsz Ehnaton templomáról?

Newa Ghandour nem volt már fiatal, túljutott már hatvanas évei közepén, de jól tartotta magát. Legalábbis mielőtt Thea megemlítette a templomot. Az idősebb nő elsápadt, és majdnem feldöntötte a csészéjét, még a lélegzete is elakadt.

– Az arckifejezésedből arra következtetek – folytatta Thea –, hogy ismered.

– Miért akarsz tudni arról a helyről? – kérdezte Newa, kimérten semleges hangon. – Az egyik cikkedhez kell?

Thea elgondolkozott ezen a megközelítésen, de az anyja úgysem hinné el, hogy személyesen átjön egy cikk háttere miatt, amikor egy telefonhívás is megtette volna. De az igazi motivációját sem akarta felfedni; mindent csak apránként. Figyelembe véve anyja kimért hangszínét, ideje lehetett egy kis blöffnek.

– Találkoztam egy férfival nemrég, aki egyiptomi... Illetve egyiptomi-amerikai; olyan volt, mint én, megfertőzte a nyugat. – Mosolygott, a kifejezést rá használták régebben családi vitában és azóta, igaz csak félig viccesen, mondták. – Beszélgettünk, és megemlítette a templomot. Azt mondta, eljöhetnék egyszer, tetszene nekem.

Newa előredőlt hirtelen, sötét szeme, mely annyira más volt, mint Theáé, sötét és intenzív volt.

– Ne menj el arra a helyre! – tört ki belőle, szinte kiáltva.

– Anya, én...

Newa felemelte a kezét, nyilván még volt a nyelvén valami. Egy mély lélegzet láthatóan lenyugtatta, és normálisabb hangon folytatta.

– Sajnálom. Én... elmentem arra a helyre egyszer, amikor még kicsi voltál. Társaságra vágytam. De nem volt megfelelő a társaság számomra. Abban reménykedtem, hogy találok olyanokat, akik a saját kultúrámból valók. Ehelyett csak egy buta kis közösséget találtam félrevezetett lelkekkel.

Thea talán el is hitte volna mindezt, ha nem látta volna anyja szélsőséges arckifejezését. Ez az erős reakció nem illett a képbe. Ezen felül volt Chicagóban egy kis iszlám közösség, ahová anyja régóta tartozott. Miért próbálkozna valami obskurus templommal, amikor volt egy működő közösség a Devon sugárúton? És nem csak ez, de ahogy visszanyerte az önuralmát, az anyja a sima, irányított hangon mondta felé a szavakat, amit akkor használt, amikor kezelt valakit. A saját anyja kezelte őt, mintha újra egy rossz útra tért kislány lett volna.

A zavarodottság és kényelmetlenség haraggá változott Thea gyomrában. Kísértést érzett arra, hogy kisajtolja Newából a teljes történetet ott és akkor, buldogként ostorozva Newát újabb meg újabb kérdésekkel. Anyja karnyújtásnyi távolságot tartott tőle egész életében, őt is beosztotta, mint a munkáját, barátait és hobbijait. Newának nem volt joga, hogy így elrekessze őt. Legszívesebben elkiáltotta volna magát, hogy a kurva lányod vagyok!

De Newa már visszavonult az érzelmi védőfalai mögé. Nyugodt és összeszedett volt, mint mindig, mintha nem kiáltott volna fel meglepetten az imént. Thea tudta, hogy ezen az elszántságon szinte lehetetlen lesz áttörnie. Végül is innen szerezte a saját akaratos személyiségét. Thea a mesterrel állt most szemben. A legjobb lesz, ha visszavonul, erőt gyűjt, és kiókumlál egy finomabb megközelítési módot.

De ügyelnie kellett a látszatra.

– Ha csak valami kis templomocska, akkor miért zavar, ha meglátogatom?

Newa elmosolyodott.

– Aggódom a jólétedért. Nem hinném, hogy a hely veszélyes lenne, de attól tartok, megpróbálnának manipulálni, hogy állj közéjük. Olyanok, mint sok csoport, amelyik adományokat kér, hogy elnyerje a pénzed és a bizalmad, de nem a lelki megvilágosodás útján. Arra csak az iszlám alkalmas.

– Szóval csak valami fura kultisták? – kérdezte Thea, csupa naiv zavarodottsággal.

– Így van. Nem akarnám, hogy az idődet vesztegesd. Fontosabb dolgaid is vannak.

Thea kételkedve bólintott, mint akit meggyőztek, de fenntartja szokásos szülői tagadását.

– Pedig helyes volt a srác.

Ennyi kellett csak, hogy Newa felhozza valami barátja fiát. Fiatal ügyvéd, ígéretes. Perceken belül beszélgetésük évek ismétléseitől kitaposott utakra terelődik. De Newa arckifejezése mindvégig előtte volt. Az arcáról megrökönyödés, félelem és gyanakvás sütött.

☥ ☥ ☥

Thea felhívta Jake-et ahogy eljött az anyjától, és szólt neki, szedjen össze mindenkit. Kicsit meglepte a hangjában lévő izgatottság, és belement, hogy mire Thea odaér, összegyűjti a Van Helsing brigád többi tagját. Arra érkezett a búvóhelyhez, hogy mindenki Lilly Suburbanjában ült a kis parkolóban, a fűtés maximumra tekerve. Úgy tűnt, az egyik hősugárzó beadta a kulcsot, az éjjelnappaliból fagyasztó poklot varázsolva. Pár percet azzal töltöttek, hogy azt latolgatták, hova menjenek; Lilly végül sebességbe tette a Chevyt, és elindultak a Lincoln park felé, hogy ne egy parkolóban ücsörögjenek gyanúsan.

Lilly sokkal jobban nézett ki, mint az előző nap, ami már eleve komoly előrelépés volt a vasárnaphoz képest. Az életkorához tíz évet adó összevont szemöldöktől és résnyire szűkült szemtől eltekintve Lilly majdnem olyan egészségesnek tűnt, mint a támadás előtt.

Parker belőtte magának az anyósülést, szinte szó szerint értve. Dean az első padülésen ült, így Thea be tudott pattanni mellé. Jake és Romeo a hátsó ülésen foglaltak helyet. Üdvözlésképp Jake annyit mondott, hogy megpróbálta elérni Lupe-ot, de még nem jelentkezett. Mindannyian várakozóan tekintettek rá, bár Thea feltételezte, Romeo más okból, mint a többiek.

– Feltételezem, hogy azt találgatjátok, miért csődítettelek össze benneteket – mondta mosolyogva. – De jobb, ha valamit rögtön az elején letisztázunk; nem azért, mert anya elmondott valami hihetetlen titkot, ami felfedi az egész rejtély nyitját.

– Talán nem a megfelelő kérdéseket tetted fel – mondta Lilly, kezei fehérek voltak, ahogy a kormányt szorította.

– A fenébe, Lil! Mi ütött beléd? Ez még a legjobb szándékkal is halovány nyom. Még ha volna is hasznos információja anyámnak, nem az a fajta, aki csak úgy kiböki azt. Azt is alig tudnám kiszedni belőle, hogy mit evett reggelire. Bármi hasznoshoz pár óránál többre volna azért szükségem. És akkor sem lehetek benne biztos, hogy az igazat hallom.

– Akkor miért foglalkoztál vele egyáltalán?

– Hogy megtudjam, van-e valami, aminek érdemes utána járni. És nem hiszem, hogy van. Ehelyett szerintem inkább...

– Ó, szóval te úgy gondolod? – Lilly hátrameredt a válla fölött, mielőtt visszafordult volna az út felé. – Most már azt is tudod, mi nekünk a legjobb?

– Elég a dumából, Lilly. Nem ezt mondtam. És ha nem lennél ennyire elvakult a bosszúvágytól, akkor te is látnád ezt!

– Hé, nyugi, Thea – csitította Parker, hátracsavarodva a hátsó ülések felé. – A poklon ment keresztül, rendben?

– Ő ment a poklon keresztül? És mi van velünk, többiekkel? Dean is elvesztett valakit, akit szeretett, tudod? És Jake-et kicsinálta egy förmedvény, és mégis ő a legoptimistább srác, akit ismerek. És Romeo... – Thea nyelve megbicsaklott, ahogy eszébe jutottak a húsában egymás hegyén-hátán lévő sebek – ő az egész családját elveszítette, igaz? Csak te meg én, Parker, csak minket nem érintett ilyen mélyen az egész, és lefogadom, hogy ez is csak idő kérdése. Úgyhogy bocsásd meg, ha nem bánok Lillyvel kesztyűs kézzel, oké?

A furgonban a levegő feszültségtől pattogott. Parker összeráncolta a szemöldökét, készen, hogy visszavágjon, amikor Lilly szólalt meg újra. A hangja most lágyabb volt, hasonlóbb ahhoz, ahogy egy héttel – egy örökkévalósággal – korábban hangzott.

– Igazad van. Mindannyian olyasmin mentünk keresztül, amit egyetlen jó embernek sem lenne szabad megtapasztalnia. De ez nem változtatja meg a dolgokat, igaz? Ez egy háború, mint ahogy azt Parker mondta. Mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk az... az ellenséget.

Thea Lilly tarkójára nézett.

– Ezt nem vitatom, Lil. De legalább hadd mondhassam el, amire jutottam, mielőtt a torkomnak ugrasz a... – A telefonja csipogása mindenkit megriasztott. Először arra gondolt, hogy nem veszi fel, de mindnyájukra ráfért egy-két perc, hogy lenyugodjanak. Második csöngésre előhalászta a telefont a zsebéből, és lenyomta a felvevő gombot.

– Remélem, kellemes hétvégétek volt – mondta Carpenter minden bevezetés nélkül.

Thea szemei forogtak. Hát persze; ki más lehetett volna.

– Úgy éljek. – Legalább egyikünk. – Ha nem maga Maxwell Carpenter. Vagy hívjalak Dennis Maxwellnek?

– A Carpenter jó lesz.

– Furcsállom, hogy nem tudod, hogyan telt a hétvégém, Carpenter. Úgy tűnt, mostanában igencsak nyomon követed a szokásaimat.

Volt egy kis szünet; Thea elképzelte, ahogy a hideg vonások mosolyra görbülnek.

– Kiruccantam.

– Tényleg? Hova megy egy hulla nyaralni? Erdélybe?

– Ez jó volt. Megértettem. – Még egy szünet. – Szóval jutottak a barátaid valamire a múltkori beszélgetésünk után?

Thea körbenézett a Suburban belsejében. Lillyn kívül mindenki rámeredt, az arckifejezésük az izgatottól terjedt az aggódón át a dühösig.

Eltakarva a Motorola apró mikrofonját, suttogta:

– Azt hiszem, figyel minket.

Ettől hirtelen mindenki kifelé nézegetett, Jake hátul vad turkálásba kezdett az éjjellátó szemüveg után, Lilly pedig a Lakeshore Drive felé vette az irányt.

A telefonba:

– Feltételezem, tudod, hogy éppen most vitatjuk meg. Ez nem olyasmi, amit egy szívdobbanás alatt döntesz el. Bár feltételezem, már nem sok mindent teszel egy szívdobbanásnyi idő alatt?

Feltételezte, hogy nem a legjobb ötlet így cseszegetni, de vadul érezte magát. Először érezte úgy, hogy ők a főnökök, és nem irányításukon kívül álló erők rángatják őket mindenfelé.

Carpentert pedig mintha ez nem nagyon zavarta volna. Sőt, mintha jól érezte volna magát.

– Nagyon tüzes kis hangulatban vagyunk ma. Csak nem volt valami akció, amíg távol voltam?

– Mintha elmondanám.

– Igen, egy hölgy sosem mondja el. – Újra kuncogott. A fazon teljesen szédületes volt. – Szóval van valamitek számomra?

– Még semmi, cimbi. Mint mondtam, épp átbeszéljük a dolgokat. Ez a baj a demokráciával, tudod? Mindenkinek van beleszólása a dolgokba.

– Rendben. Mindenesetre ne tartson túl sokáig. Biztos vagyok benne, hogy akármi történik is a templomban, egy héten belül tetőfokára hág. Úgy gondolom, csak ti tudjátok ezt megakadályozni.

Ebben igazad van.

– Köszönjük a megszavazott bizalmat. Gondolhatod, azonnal szólunk, ha van valamink a számodra. – Thea letette a telefont, és a tavon lévő jég távoli csillogását nézte a tópart mentén északra tartó Suburbanból. Foster felé fordultak, jeges felületű utcákon haladtak át, fokozatosan visszaérve a belvárosba.

– Vagyis? – kérdezte Jake, a szemüveggel a fején kissé úgy festett, mint egy mosómedve kiborg.

– Fura hangulatban volt, mintha fel lett volna dobva. – Megvonta a vállát. – De azt hiszem, tényleg csak ránk akart nézni. Azonban azt akarja, hogy lépjünk, és hamar. A hét végéig.

– Ki nem szarja le, hogy mit akar az a valami? – morogta Parker, az utcákat nézve, mintha arra várna, fel mer-e bukkanni Carpenter.

– Hallak – mondta Thea. – De nem árt tudnunk, mennyi ideje van. Vagyis akármit csináljunk is, azt jobb lesz gyorsan csinálni.

– És mit is akarunk csinálni? – kérdezte Dean.

– Azt hittem, már sosem kérdezitek meg.

☥ ☥ ☥

Thea terve alapvetően egy adatgyűjtő útnak tűnt, háttérbiztosítással arra az esetre, ha baj lenne. Egyszerű volt, egyenes és feltehetően öngyilkos. Meglepően kevés ellenállásba ütközött, amikor vázolta. Mindannyiuknak elegük volt már abból, hogy az orruknál fogva vezessék őket. Fél órán belül megegyeztek a részletekben. A legnehezebb az volt, hogy kitaláljanak egy hihető alibit Romeónak, és az, hogy Parker el tudjon jönni a munkából. Thea egyik része aggódott, hogy ez annak a jele volt, mennyire szedett-vedett az ötlet. Ehelyett inkább arra gondolt, hogy a legegyszerűbb tervek mindig a legjobbak.

Ezen felül mostanában gyakran tapasztalta, hogy még a legjobban kigondolt tervek is öt perc alatt mondtak teljes csődöt.

☥ ☥ ☥

Másnap volt február utolsó napja, és jellegzetesen februári napnak tűnt. Szürke volt és felhős, hűvös mozdulatlanság ígért még több havat a közeljövőben. A közép-nyugaton ez bármit jelenthetett az elkövetkező öt perctől az elkövetkező öt napig.

Thea, Jake és Romeo kora délelőtt szálltak ki a taxiból a templom előtt. Thea reszketett a hűvös szélben, és azt kívánta, bár a hideghez öltözhetett volna a szerep helyett. Tiszteletreméltó riporter öltözet volt rajta – barna nadrág, papucscipő és fekete pulóver azzal a ballonkabáttal, amit a temetésekre viselt. A kötés eltűnt a homlokáról; a haja kontyba volt fogva, hogy idősebbnek és komolyabbnak tűnjön (és ne legyen útban, ha seggberúgásra kerülne a sor). Jake fotóst játszott, úgyhogy nem kellett felöltöznie; a szokásos csizmája, farmere, pulóvere és kabátja volt rajta. Egy Nikon volt nála korábban vásárolt tartozékokkal. Ez inkább nézett ki úgy, mint amit egy fényképész magával cipelne, mint a digitális kamerája, és ha minden jól megy, visszavihetik az egészet. Ha a dolgok nem mennének jól, akkor már úgysem lettek volna ott, hogy aggódjanak miatta. Romeo sötét, szigorú szabású öltönyt viselt, ami passzolt az arckifejezéséhez.

Egyiküknél sem volt fegyver. Ez komoly vitát okozott. Egyetértettek abban, hogy egy ismeretlen helyzetbe csak úgy bemasírozni elég őrültség volt. De fegyverek nélkül tenni ugyanezt? Az már tiszta hülyeség. Legalábbis Parker ezt állította. Thea rámutatott, hogy ez a Sforza fazon elvileg a biztonsági üzletben volt benne. Mióta megvette a helyet, Thea feltételezte, hogy mindenféle biztonsági berendezést beszereltetett, beleértve a fémdetektorokat; de egy sima motozás is megtette volna. Bemenni álcában, majd lebukni a fegyverek miatt, nem tűnt a legjobb ötletnek. Ezen felül megvoltak az érzékeik; ha végül veszéllyel néznek szembe, az valószínűleg természetfeletti lesz, amikor a vadász képességeik jobban jönnek majd pár golyónál. Jake és Dean támogatta. Még Romeo is a pártját fogta, rámutatva, hogy Parkerék készen állnak majd, ha tűzerőre lenne szükségük.

Romeo Thea felé pillantott, ahogy odasétáltak a kapuhoz. Szinte egy szót sem váltottak azóta, hogy lefeküdtek egymással. Persze amúgy sem szoktak csevegni, szóval ez nem volt szokatlan. Tudta, hogy Jake már észrevett valamit, de még nem tudta, mit. Romeo, úgy tűnt, kivárja, amíg ő hozza fel a dolgot. Hosszú várakozás előtt állt; túl sok minden történt, hogy holmi szappanoperával törődjön.

A megoldatlan ügyek ellenére Thea örült, hogy ott van. Hármuknak teljesen eltérő nézeteik voltak az életről és a vadászatról, de jól együtt tudtak dolgozni. Az volt a legjobb, ha egyenlően osztják fel magukat két csapatra. Csak abban reménykedett, hogy a bentiek beveszik az álcájukat.

Kis kapucsengő volt felszerelve; nem rég tehették fel, úgy tűnt a foncsorozatlan fém látványából. Az ő showja volt, úgyhogy Thea előrelépett, hogy megnyomja a gombot. Egy kezet érzett a karján, és Romeo megszólalt:

– Először körbe kellene néznünk.

Úgy értette, kémleljék ki a helyet fura érzékükkel. Ő és Romeo voltak a legjobbak a dologra, még egy ok, amiért ők voltak a legjobb választás. Mindhárman erősebben összpontosítottak, hogy elérjék a már-már zen-szerű fokát az észlelésnek. Azonnal fájdalom ékelődött Thea halántékába.

– A fenébe! – szisszent fel. – Érzitek ti is?

– Semmit sem látok – mondta Romeo –, de érzek valamit. Ugyanez volt a múltkor is.

Jake bólintott.

– Olyan, mint valami zümmögés vagy lüktetés. De nagyon halvány, mintha... nos, nem is tudom, milyen.

– Olyan, hogy belefúródik a koponyámba – mondta Thea. – Egy rajnyi méh vagy valami. Tényleg nem érzitek ilyen erősen?

Megrázták a fejüket.

– Erre sokkal élesebbek az érzékeid, mint nekünk – mutatott rá Jake. – Vagyis megegyezhetünk abban, hogy valami komoly misztikus fókusszal állunk szemben. Carpenter azt mondta, van valamilyen védőfal a hely körül, amikor először kezdett velünk szórakozni. Van ötletetek, mi lehet az?

– Semmi. Csak annyit tudok, hogy erős. Romeónak kellene megállapítania, hogy miféle.

Romeo megrázta a fejét, jelezve, hogy semmi hasznossal nem tud szolgálni.

– Csak annyit tudok mondani, hogy nem hiszem, hogy maga az épület lenne az.

– Akkor lehet, hogy valami az épületen belül, ha nem maga a hely az. – Thea pislogott, és megpróbált átnézni a kapun, hogy irányítása alá vonja az érzékszerveit. – Nehéz megállapítani, de nem tűnik úgy, mintha több különálló energiaforrással lenne dolgunk. Ha ez a helyes kifejezés. Csak egy hatalmas darab. Vagyis lehet valami fal, ami nem kapcsolódik az épülethez. Vagy valami hatalmas förmedvény. Vagy valami más, ami a legrosszabb percben ugraszt minket ki a világból.

– Kiugraszt a világból? – kérdezte Jake.

– Csak gondoltam, feldobom kicsit a hangulatot, rendben? – megvonta a vállát. – Akármi legyen is, van bent valami, ami a normálissal nem is említhető egy lapon. És az érzésből úgy gondolom, hogy valami igen nagypályás dolog lesz az.

Jake a szemöldökét ráncolta a kapura.

– Nem vagyunk felkészülve arra, hogy a dolgok ilyen kerékvágásba terelődjenek. Ha úgy gondolod, veszélyes, nem kellene egyszerűen megszakítanunk az akciót?

– Milyen aranyos, Jake. „Megszakítani”. Olyan vagy, mint egy kis Parker, amikor így beszélsz. – Thea mosolygott, kissé megrázva a fejét. – Érzek erőt, de nem érzek közvetlen fenyegetést a helyből.

– Nincs közvetlen fenyegetés? – Romeo felvonta a szemöldökét.

– Nos, maga a tény, hogy elkezd fájni a fejem már attól, hogy itt állunk, azt mondatja velem, hogy húzzunk innen. De a „pókösztönöm” nem fúj vörös riadót, ha arra gondolok, hogy bemegyünk.

Jake bizakodni látszott.

– Nos, ez jó jel, nem?

– Reméljük. – Már egy ideje a kapun kívül álltak. – Nem téphetjük itt egész nap a szánkat. Azt mondom, folytassuk az akciót.

Amikor Jake és Romeo bólintott, Thea megnyomta a csengőt. Egy hang azonnal válaszolt:

– Zárva vagyunk. Felújítás miatt.

A férfi alig szólt néhány szót, de Thea kiérezte az akcentust. Látta, ahogy a kis fény kialudt a telefonon, amikor a hang befejezte.

– Megszakította a kapcsolatot – jegyezte meg Thea. – Úgy tűnik, nem csevegős fajta.

– Lehet, hogy rögzített üzenet – mondta Jake.

Thea nem is gondolt erre. A tervük halva született, ha nem tudnak bejutni. Semmit nem tehetett, minthogy újra megpróbálja. Újra megnyomta a hívásgombot, és jutalma a korábbinál még kevésbé kedves hanghordozás volt.

– Azt mondtam, be vagyunk zárva. Vannak...

– Értem – szakította félbe Thea. – De csak egy percre lenne szükségem az idejéből, uram. A Chicago Tribune-től jöttem, és...

Most a hang szakította félbe.

– Nem adunk interjúkat – mondta, és a fény újra kialudt. Thea erre számított, és a hívógombra telepedett, abban reménykedve, hogy a másik oldalon zavaró berregés kíséri ezt. Újra a férfi hangja szólalt meg, érezhetően a türelme végén. – Ez magánterület. Ha nem távoznak azonnal, hívjuk a rendőrséget.

– Az utcán állok, ami közterület – vágott vissza Thea, gyorsan beszélve, hogy kidobhassa a fő bombát, mielőtt a férfi újra leteszi. – És amúgy is akartam beszélni a rendőrökkel. Azt hiszem, tudni szeretnék, hol rejtőzik az eltűntnek hitt Nicholas Sforza.

A fény vörös lett pár percre, majd a hang azt mondta:

– Egy pillanat – mielőtt újra megszakította a vonalat.

Thea hirtelen izgalmat érzett. Jake vigyorgott, és még Romeo is elégedettnek tűnt. Úgy döntött, nincs vesztenivalójuk, ha rögtön kijátsszák „az elveszett személy kártyát”. Ha tévedtek, és nem Sforza volt az, akkor nincs semmi baj. És előfordulhatott, hogy akárki legyen is benn, úgy gondolja, hogy blöfföl. De úgy tűnt, Nicholas Sforza nem rajongott a nyilvánosságért. Úgy gondolta, a következő lépés az lesz, hogy a templomban lévő emberek meg akarják győzni arról, hogy hülye ötlet, hagyja a cikk ötletét.

A kapu kinyílt, mindkét oldal simán visszahajlott, mintha hatalmas fémszárnyak lettek volna. A hang nem adott nekik több utasítást, de a szándék elég egyértelműnek tűnt. – Na, indulunk, srácok – mondta az orra alatt.

Torkában dobogó szívvel vezette be Thea Ghandour Romeo Zhenget és Jake Washingtont Ehnaton ortodox templomába.